A Dabasi Lokálpatrióta Egyesület és magánszemélyek szervezésében 2020. Május 24-én (vasárnap) kerül sor a 17. Dabasi Futónap megtartására, amely városunk egyik legnagyobb tömegsport rendezvénye. A Futónapot idén is az „Inkább lódulj, mint bódulj” szlogennel drogprevenciós jelleggel szeretnénk megtartani.

A futóverseny 2,5 km-es, negyedmaratoni táv, valamint idén ismét félmaratoni táv teljesítésére nyújt lehetőséget. A Futónap alkalmából minden távon chipes időmérést biztosítanak a szervezők (rajtszámra applikált egyszer használatos chip segítségével).



A rajt és a cél Dabasi-Diego Sportcsarnok előtti területen helyezkedik el, a 2,5 km-es távon indulók a Dabasi Motelnél elhelyezett forduló megkerülésével, a negyedmaratoni távon indulók, pedig a Sári és a Gyóni városrészben elhelyezett fordulók megkerülésével érkeznek vissza a Sportcsarnokhoz. A félmaratoni távon indulók a Vörösmarty-Vasút- Szent Isván-Bartók úton fognak többször (négyszer) végig futni. A futás útvonala rendőri felvezetéssel és rendezőkkel biztosított. A rendezvény teljes időtartamára orvosi ügyeletet biztosítunk.

A rajt előtt zenés bemelegítés.
Rajt:
félmaratoni táv 9 óra
2,5 km-es táv 9 óra 30
negyedmaratoni táv 10 óra

Azok számára, akik az előregisztráció lehetőségével nem tudtak élni Május 24-én reggel 7:00 órától helyszíni regisztrációt biztosítunk. Az előregisztráltak is ettől az időponttól tudják átvenni a rajtszámaikat. A Futónap továbbra is minden részvevő számára ingyenes, de az egyedi Futónapi pólók korlátozott száma miatt, csak az első 1200 futó számára tudunk biztosítani pólót. A futónapi pólók kiosztása is reggel 7:00 órától történik a helyszínen a rajtszámok felmutatása alapján. Az előregisztrációval rendelkező futóknak is érdemes korán felvenni a rajtszámot, mert csak az első 1200 rajtszámot felmutató személy jut garantáltan futónapi pólóhoz.

NEVEZÉSI DÍJ: NINCS

Nemenként az első három helyezett érmet kap. A 2,5 km-en korcsoportonként is osztunk érmet. Ezt a távot jelmezben is lehet teljesíteni a legszellemesebb jelmezes futót a szervezők különdíjban részesítik.

Az iskolák közötti verseny különdíja egy-egy 70.000 Ft., 50.000 Ft. és 30.000 Ft. értékű sportszervásárlási utalvány.

A rendezvény végén a helyszínen tartózkodó résztvevők között kisorsolunk egy kerékpárt.

Információ a versennyel kapcsolatban:
Ferenczy Tamara (20-913-5691)
dr. Ács Ferenc (30-960-8507)

GYERE, FUSS VELÜNK TE IS!

Az előregisztrációra 2020. Május 23-án 24:00-ig van lehetőség.
Az előregisztrációs felületen egyszerre egy távra tudsz regisztrálni, amennyiben a 2,5 km-es és a negyedmaratoni távon is indulni szeretnél akkor, külön-külön kell regisztrálni. A chipes időmérés miatt arra kérünk miden regisztrálót, hogy ha valamilyen okból nem tud megjelenni a Futónapon kérjük, május 20-ig a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címre küldött levelében jelezze azt részünkre a név, születési dátum és a táv megjelölésével.

ELŐREGISZTRÁCIÓ ITT: később


Adataidat kizárólag a Dabasi Futónapos regisztrációhoz használjuk fel, bizalmasan kezeljük, másnak nem adjuk át.

A versenyző elismeri, hogy a versenyen a saját felelősségére indul. A nevező kinyilatkozza, hogy egészségi állapota megfelel a versenyen való részvétel feltételének, és elfogadja, hogy a verseny rendezői bármelyik versenyző egészségkárosodásáért, vagy a versennyel összefüggésben keletkezett káraikért kártérítésre nem kötelezhetők. A rajtszám cseréje és átadása, az útvonal lerövidítése tilos. A rendező fenntartja a jogot, hogy a versenyről és a versenyzőkről fotót és filmet készítsen, melyek a továbbiakban a rendező tulajdonát képezik, és szabadon felhasználja reklám tevékenységéhez, kiadványaihoz. A fotókon és filmeken szereplők ellenszolgáltatásra nem jogosultak. A regisztrációnál elküldött adatok a valóságnak megfelelnek, azok tárolásához és a rendezvényeken való felhasználásához a versenyző hozzájárul. A versenyző büntetőjogi felelőssége tudatában kijelenti, hogy adatai a valóságnak megfelelnek.
Az online nevezéshez a felelősségnyilatkozat elfogadása szükséges, a versenyzők a rajszám átvételekor aláírásukkal ezt megerősítik.

Kérünk, személyi jövedelemadód 1%-os felajánlásával is támogasd a Dabasi Futónapot.
Adószám: 18697328-1-13